MENÜ

GRAFOLÓGIA

 

(Pár gondolat a Grafológia című jegyzetem bevezetőjéből a kézíráselemzésről.)

 

A kézírás a pszichikum által vezérelt emberi mozgás kicsi, de jelentős szegmense, magában hordozza a tudatos és a tudat alatti agytevékenység jeleit is.

 

Bár a kéz mozgatja a tollat, az agy az, amely valójában irányítja, kontrollálja ezt a mozgást, tartalmazza a gondolatokat, az érzelmeket, fizikai állapotot, s mindez rögzítésre is kerül a papírlapon, amelyre írunk.

 

A grafológia segítségével a rejtett gondolatok, gesztusok is megvilágíthatók, sőt az írásban megjelenik a múlt és a jövő képe is.

Valamennyi tényező benne rejlik ugyanis a személyiségünkben.

Jóslásra, jövendőmondásra azonban nem alkalmas a kézíráselemzés. Legfeljebb a fellelhető személyiségjegyek ismeretében lehet prognózist készíteni.

Tehát kézíráselemzéssel feltárható az egész személyiség!

A grafológia elsősorban az önismerethez, az emberismerethez ad segítséget.

Platón szerint az önismeret a legfontosabb tudomány. Az ember, ha kellő önismeretre tesz szert, az emberismeretet ráadásként, ajándékba kapja.

 

Arckifejezésünket, gesztusainkat „könnyen” kordában tudjuk tartani, kézírásunk azonban elárulja szellemi tevékenységünk valamennyi összetevőjét és ellentmondását.

Ugyanakkor az egyes írásjelek túl szigorú értékelése tévedések forrása lehet.

Nem következtethetünk egy-egy izolált vonásból egy egész személyiségre!

Egy jel, nem jel!

Kizárólag a kézírás valamennyi jellegzetességének egysége és azok belső összefüggései világítanak rá egy személyiségre.

A kézíráselemzés olyan tudomány, amely a megérzésen alapszik, vagyis azon, hogy a grafológus hogyan képes a kézírásba, mint egészbe bepillantani.

Sokan az intuíció döntő szerepét kifogásolják. De miután mindenki rendelkezik bizonyos intuitív képességgel, és a grafológia elméleti tanulmányozása mellett a különféle írásminták összevetésével egyre nagyobb gyakorlatra tehetünk szert, intuitív erőinket is szépen kifejleszthetjük.

 

Nemcsak múlt, jelen és jövő létezik. Az idő és tér egységében mozgunk. Ez olyan, mintha úgy próbálnánk megérteni egy mozgófilmet, hogy megállítjuk a kamerát és kockáról kockára tanulmányozni kezdjük a képeket.

A film értelme a mozgásban rejlik.

Ezért szükséges, hogy az „emberi lélekbe”, a személyiségbe, mint egészbe pillantsunk be, intuitív módon.

 

A fentiekből megállapíthatjuk, hogy a grafológia a kézírás elemzésének és értelmezésének tudománya. Ma már a pszichológia társtudományaként is említik. A kézíráselemzés igen gyors, megbízható és pontos személyiség-feltáró módszer. Mivel nincs két egyforma személyiség a világon, ezért nincs két teljesen egyforma kézírás sem. Viszont a hasonló személyiségjegyekkel rendelkező embereknek hasonló lehet a kézírása.

A kialakult személyiség életünk végéig állandó, de lassú változás, mondhatni inkább fejlődés megfigyelhető és ezzel együtt vagy ennek hatására a kézírásunk is folyamatosan változik. Ha a jelenlegi írásunkat összehasonlítjuk régebbiekkel, akkor erről magunk is megbizonyosodhatunk. Hatással van írásunkra még igen sok belső és külső tényező, de tény, hogy az írás a lélek tükörképe, amiből olvasni tud a hozzáértő.

 

Miben tud változtatni a grafológia? Miben tud segíteni most annak, aki talán eddig csak hallott róla, de még nem „próbálta ki” saját maga?

A grafológia is (más személyiség-fejlesztő és - megismerő módszer mellett) elsősorban önismeretet ad. Önismeretünk lelki fejlődésünk alapja, testi -, lelki problémáink és az előttünk álló feladatok megoldásának valamint az életben való érvényesülésünk feltétele. Igaz, hogy a saját problémáinkat, saját magunkat, saját szemszögből látjuk csupán, ami természetes is egy szintig. De talán éppen azért nem találjuk meg a problémáinkra a megfelelő megoldást, mert olyanok vagyunk, amilyenek. És a kulcs mindenkinek ott van önmaga személyiségén belül, amit meg kell találni. Sokszor nem vagyunk hajlandók szembesülni a negatív tulajdonságainkkal, vagy nem veszünk róla tudomást és leszorítjuk a tudatalattinkba. Mivel a kézírásban megjelenik az egész személyiség, ezért a grafológus, mint egy kívülálló segít abban, hogy a személyiség feltárásával a fennálló problémát egy másik szemszögből tudja megvilágítani és ezzel megoldást keresni.

Mielőtt „aktív grafológussá” válnánk, nézzük meg, hogy miben tud segíteni a kézírásunk megismerése egy „laikus” grafológia iránt érdeklődő embernek?

 

Kiben, milyen kérdések vetődnek fel, amiért elkezdi olvasni ezt a jegyzetet?

Kezdjük azzal, amit most az adott pillanatban tesz:

-          Mi célból olvasom ezt a jegyzetet, mit várok tőle?

-          Grafológus szeretnék lenni?

-          Érdekel az íráselemzés „csak” laikusként?

-          Szeretnék megtudni többet erről a tudományról?

-          Szeretném önmagam jobban megismerni?

-          Miért jó ez nekem, ha többet megtudok a grafológiáról?

-          Szeretnék változtatni valamit az életemben?

-          Bízom abban, hogy a grafológia segíthet nekem, de mihez kezdek az új ismeretekkel?

-          Felkészültem a negatív tulajdonságaim feltárására, majd elfogadására is?

-          Szeretnék boldogabb lenni?

-          Szeretném, ha megoldódnának a problémáim otthon vagy a munkahelyemen?

-          Miért nem érzem jól magam, ahol dolgozom, az adott munkakörben, beosztásban?

-          Nem vagyok jó főnök vagy jó beosztott?

-          Kikkel tudok jól és hatékonyan együtt dolgozni?

-          Milyen beosztottra, vezetőre van szükségem?

-          Melyik szakmát válasszam, mihez van tehetségem, hol tanuljak tovább?

-          Miben tudok segíteni a gyerekeimnek, tanítványaimnak, betegeimnek, klienseimnek,

           ha én magam is többet tudok a grafológiáról?

-          Miért vannak párkapcsolati problémáim; milyen a hozzám illő pár?

-          Nehezen tudok ismerkedni, vagy túl gyakran változik a baráti köröm?

-          Adott helyzetekben miért vagyok döntésképtelen?

-          Miért a szám jár előbb és nem az eszem?

-          Mitől vannak konfliktusaim a gyerekeimmel, szüleimmel, munkatársaimmal?

-          Mire kell odafigyelnem az anyagiakban, az időbeosztásomban?

-          Baj van az egészségemmel, fáj itt meg ott?

-          ……………….

A sort lehetne a végtelenségig folytatni. A kérdés most az, hogy Önnek mi a kérdése?

Tegye fel magának, fogalmazza meg és írja le nyugodtan, amire szeretne választ kapni.

Ez az első lépés, amivel máris közelebb kerülhet a megoldáshoz, mert le tudta írni, meg tudta fogalmazni azt, ami most a leginkább foglalkoztatja. Fokozatosan, kérdésről-kérdésre, egyre közelebb kerülhet igazi önvalójához.    És ez a lényeg.

Mindenki maga fogja megkeresni a kulcsot önmagához és a válaszokat saját kézírásában.

 

Ehhez kívánok sok sikert!

 

Bármilyen kérdéssel a jegyzetekre vonatkozóan, tanfolyamokról, csoportos és egyéni képzésekkel kapcsolatos információkról, az elérhetőségeimen lehet érdeklődni.

Mindenkinek szívesen állok rendelkezésére.

 

Elérhetőségeim:  BERÉNYI IBOLYA

+36/70/213-5167
www.grafologia.freewb.hu

www.szem.freewb.hu

berenyi.ibolya@hotmail.hu

berenyi.ibolya@freemail.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet